Egy vadiúj felhőkarcoló tetejéről kelet New Yorkjaként tündököl alattunk Jekatyerinburg panelrengetege, amelynek utcáit sárga taxik helyett Ikarus-buszok róják. A város azonban nem a toronyról híres, hanem a helyi majonéz csodás ízéről, amit még dalban is megénekeltek a lelkes oroszok. Majonézt éltetni legjobban Michael Jackson vadiúj szobra alatt lehetne, a közös dal azonban vendéglátóinkkal elmaradt: az összhang annyira hiányzott, hogy még Rákosi Mátyást is lóháton vittük be a metróaluljáróba.

A medve-testalkatú orosz férfi karosszékében kényelmesen elnyúlva ránk tekint, majd mutatóujját a magasba emelve jelzi, hogy mondani szeretne valamit. Mivel az előbb már kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy magyar viccekre kiváncsi, kissé gyanakodva méregetjük, ahogy buzgón nyomkodni kezdi számítógépe billentyűit, majd némi internetes keresés után elégedetten hátradől, és entert nyom. „Rákosi lovagol a metrón...” – kezdi a gépies női hang a hangszórón, majd értelmetlen magyar szavak sora tölti meg a szobát, ahogy a gép egy számunkra felfoghatatlan magyar viccet fordít oroszról magyarra. Teljes zavar, kérdő tekintetek pislantanak össze, az orosz  pedig nagy szemekkel várja a rosszul elmondott Rákosi-vicc hatását.

Minden utazásnak vannak olyan állomásai, amikor a kommunikáció egyszerűen csődöt mond. Ahogy negyedosztályú vagonunkkal éjszaka átkapaszkodtunk az Urálon, és Európát magunk mögött hagyva megérkeztünk Ázsia első orosz nagyvárosába, Jekaterinburgba, velünk is valami hasonló történt. Azon kár időzni, hogy a jegyity, „menni/utazni” igét a Google Translate miért „lovagol”-nak fordítja: „Lovas nép a magyar, biztos erre is tekintettel voltak” – vonunk vállat. De itt most valami egyébként sem stimmelt.


A koccintásnál is csődöt mondott a fordítás

Sztasz és fiatal felesége, Olja ugyanúgy a Couchsurfingen keresztül fogadott minket Jekatyerinburgban, mint Nyizsnyij-Novgorodban összeszedett házigazdáink, de ezúttal jelentős nyelvi akadályokba és kulturális különbségekbe ütköztünk. Míg mi jól beszélünk angolul, Lau spanyolul, Visno és Sixy nagyon kicsit oroszul is, addig Olja csak immel-ámmal próbálkozott az angollal, Sztasz pedig anyanyelve mellett csak a franciát bírta. Ebből aztán hosszú hallgatások keletkeztek, amit a mi pezsgéshez, sztorizgatáshoz szokott utazó lelkünk elég nehezen vett be. Amikor Sztasz este a számítógép segítségével „tósztot mondott” a magyar pálinkához, az még vicces is volt, de ott megállt a tudomány.

Különösen kínos, hogy az idén januárban egybe kelt orosz pár szabadnapot vett ki a külföldi vendégek pesztrálására, de ahogy jól megszervezett városnéző sétánkon elindultunk, jó 10 méterrel lehagytak minket, és kettesben beszélgettek, míg mi egy teljesen álmatlan éjszaka után félholtan vonszoltuk magunkat utánuk a végtelen városban. A legkülönösebb pedig az volt, hogy a távolság és a köztünk lévő űr őket láthatóan nem zavarta, egyáltalán nem tűntek ettől feszültnek vagy kelletlennek: amikor sikerült beszélgetést kezdeményeznünk, teljes lelkesedéssel, mosolyogva válaszoltak. Mikor azonban a mondatnak vége lett, ismét tovább tették a dolgukat, mintha ott sem lennénk.


Az egyik helyi múzeumban be is lehetett öltözni régi orosznak

Ázsia határán

Nem tudjuk, hogy ez a különös szituáció az ifjú házaspár speciális élethelyzetéből, vagy Jekatyerinburg alternatív kultúrájából adódott-e, de az biztos, hogy nem csak vendéglátóink, hanem a város is nagyon más, mint amit megszoktunk. Az európai turisták főleg a meggyilkolt orosz cári család, a Romanovok kegyhelyeit keresik fel itt, mivel a cárt hosszú huzavona után végül Jekatyerinburgban ölték meg a bolsevikok, majd a kommunizmus bukása után szentté is avatták a család minden tagját. De Olja nem rajong a Romanovokért, sőt, kifejezetten bosszantja, hogy csak róluk szólnak az utikönyvek: szerinte Jekatyerinburg nem csak erről szól.

Miről? – kérdezzük. Jekatyerinburg a legnagyobb orosz város a két kontinens határán, egyfajta átmenet Európa és Ázsia között – hangzik a válasz. Egyszerre európai és ázsiai is. Ugyan ázsiai típusú épületek, a közép- vagy délkelet-ázsiai kultúra nyomai nem láthatóak, de az életvitelben szerinte ez megtalálható. Ha másban nem, akkor ott, hogy Jekatyerinburg a világ legdinamikusabban fejlődő iparvárosa: rengeteg itt a munkalehetőség, a megélhetési költségek pedig feleannyit tesznek ki, mint Moszkvában. „Ez a lehetőségek városa” – mondja Olja.



Jacko szobra sem áll itt nagyon régen

Kelet New Yorkja

A vendéglátóink által kedvességből ránkerőltetett városnéző túrán megtudjuk, hogy itt is vannak hagymakupolás templomok és katedrálisok (a szuvenírboltban kétliteres műanyag flakonban árulják a szentelt vizet), a jekatyerinburgi metró szerelvényei pedig sokkal modernebbek, mint a Moszkvában futó öregek. Ugyan csak egy metróvonal van, de az sokkal menőbb, mint a két megyével kelettebbre lévő Omszk metrója, ahol évtizedek alatt is mindössze egyetlen metróállomás készült el.

Jekatyerinburg dicsőségéhez nem ad hozzá sokat az a félig kész tévétorony, amelyet szintén legalább két évtizede kezdtek építeni, de befejezetlen maradt, és most egy hatalmas, kibelezett, rohadó gyárkémémény módjára emelkedik a város fölé. Köztéri szobrokkal viszont kifejezetten jól el van látva a város: a fiatalok padon ücsörgő emlékműve mögött a főutcán Michael Jackson egészalakos szobrával moonwalkingozhatunk, de pár hónapja emlékművet emeltek a házasság szentjeinek és az idei kánikulának is, amely 37,5 fokkal (árnyékban) minden idők legforróbb nyara volt Jekatyerinburgban. A belvárosban csordogáló, bűnösen szennyezett folyó partján egy még ennél is furcsább emlékmű bukkan ki a fűből: egy cég kőgombokból egy hatalmas számítógép-billentyűzetet telepített a füves folyópartra.


Ugrunk a toronyból

Hogy mennyire dinamikusan fejlődik a város, azt nem csak a vadi új szobrok mutatják, hanem a város legfőbb látványossága is. Ez a város fölé magasodó felhőkarcoló, a Viszockij torony egy olyan épület, amely egyetlen útikünyvben sincs benne, mivel szintén idén adták át: bár csak 55 emelet magas, ezzel annyira kiemelkedik a városból, mintha az Empire State Building tetejére mennénk fel New Yorkban. A kilátás is hasonló, csak éppen odalent felhőkarcoló-rengeteg helyett panelrengeteget szabdalnak a jól belátható sugárutak, amelyeken sárga taxik helyett szakadt Ikarus-buszok zötyögnek a mélyben. Számunkra a toronnyal, a körülötte csillogó tavakkal és a hatalmas panelekkel mégis kiérdemelte a város a „kelet New-Yorkja” nevet.

A majonézzabálók városa

Amikor Sztaszt és Olját arról kérdeztük, hogy mégis mi teszi különlegessé Jekatyerinburgot, mégsem a látványt, a szobrokat vagy a templomokat említették. „Jekatyerinburg Guinness világrekordot tart, a világon ebben a városban a legnagyobb az egy főre jutó majonézfogyasztás” – mondja büszkén Sztasz. „Mi itt mindenhez majonézt eszünk, a kenyérre majonézt kenünk, az uborkát és a paradicsomot is majonézbe mártogatjuk, és még a majonézt is majonézzel esszük”. És nem hazudik: a majonézmánia hatalmas, a helyi vegyesboltban két teljes polcot tesznek ki a különböző típusú majonézek.


MAJONEZ! MAJJJONEZ!

Hármat sebtiben le is emelünk, hogy este átengedhessük magunkat a helyi ízeknek, de nagy különbeséget nem érzékelünk az olivás, a golden, a citromos, a tojásos vagy a kapros majonézek között. Valahogy az Olja által sütött túrós pogácsák tejföllel és áfonyalekvárral jobban estek. A majonézmánia azért mégis megragadt – legalábbis a fülünkben. Főleg azután, hogy megtudtuk: itt még dalt is írtak a majonézhez, és azt – fülbeámszó dallamának köszönhetően – egy teljes napig dúdoltuk Jekatyerinburg utcáin.


A majonézdal - vigyázat, ragályos!!!